Így ismerkedtem meg a férjemmel, akinek biciklis boltja van

Amikor kicsi voltam, a szüleimmel sokat bicikliztünk. Közel laktunk a Margitszigethez, így oda is gyakran kijártunk. Amikor nyolcadikos voltam, a kedvenc énekesnőm Magyarországra látogatott. Akkor elhatároztam, hogy valahogy, de biztosan eljutok a koncertre. Végül az lett a vége, hogy eladtam a bicajomat, és abból a pénzből vettem meg a koncertjegyet. Elég drága volt, legalábbis ahhoz viszonyítva, hogy abban a korban még nem dolgozhattam, és amúgy is nagyon utáltam a szüleimtől zsebpénzt kérni. Úgyhogy végül eldöntöttem ,hogy nem fogok tőlük erre pénzt kérni, inkább megoldom valahogy magamnak a dolgot. Persze előtte megkérdeztem őket is, nem csak úgy magamtól adtam el. Azt mondták, hogy ha tényleg ezt szeretném, akkor hajrá. Viszont azt is hozzátették, hogy új bicajt nem tudnak nekem venni, szóval muszáj voltam jól átgondolni.

Aztán végül arra a döntésre jutottam, hogy eladom a biciklit. Ha pedig bicajozni szeretnék, akkor maximum valakiét kölcsön kérem. Viszont a koncertre annyira el szerettem volna menni. Tudtam, hogy ha nem megyek el, akkor örök életemre bánni fogom. Később meg, amikor már dolgozni is fogok, akkor majd összespórolok magamnak egy újra.

Így is tettem, bár végül ez után már nem jártam el olyan sokat biciklizni, hiszen nem akartam mindig másét kölcsön kérni. De végül nem is nagyon hiányzott a dolog, ha belegondolok. Egészen két évvel ezelőttig, amikor valamiért ismét a fejembe szállt a gondolat, hogy ugyan de jó lenne biciklizni. Mára már elég drágák lettek a jó minőségű biciklik, így nem is gondoltam arra, hogy majd veszek egyet magamnak. Főleg, hogy akkor álltam pont a lakásvásárlás előtt.

A dolgok aztán kicsit másképp alakultak, mondhatni szempillantás alatt változott meg minden. Amikor egyszer munkából tartottam hazafele, észrevettem, hogy az egyik utcában végre befejezték a felújítást, és az eredménye egy biciklis bolt lett. Gondoltam, hogy nyitás után pár nappal majd benézek oda, csak a kíváncsiság kedvéért. Végül így ismerkedtem meg a férjemmel, akié a bolt is. És hát a dolgok úgy alakultak, hogy végül össze is költöztünk és összeházasodtunk. Ráadásul az első együtt töltött karácsonyra egy biciklit kaptam tőle. Ez is egy eléggé márkás és minőségben is príma bicikli, amit elég jó áron kapott meg a beszerzőjétől. A bolt nagyon jól megy, imádják az emberek. Főleg most, hogy az emberek egyre környezettudatosabbak és inkább otthon hagyják az autót és bicikliznek. Nála lehet biciklit venni, hozzá tartozó tartozékokat, de szerviz is ugyanúgy megtalálható náluk. Sőt, olyannyira jól ment minden már tavaly, hogy végül egy második boltot is nyitni szeretnénk, de az már egy teljesen másik kerületben lesz majd. Már alig várom, hogy ott tartunk, hogy az új üzlethelyiséget felújítjuk.