A családunk egyik régi jó barátjának, Misinek biciklis boltja van, így bármilyen alkatrészre vagy tanácsra volt szükségünk, ő mindig segített.
Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, egy faluban nőttünk fel. Már akkor is mindenhova biciklivel járt és mielőtt még ,,divat” lett volna a környezettudatosság, ő már az volt. Alapvetően a személyiségéhez tartozott a természet szeretete és tisztelete. Később, amikor háza és családja lett, először a komposztálást vezette be a mindennapjaiba, majd jött a geotermikus energia és végül a napkollektorok.
Férjemmel nemrég költöztünk vissza Magyarországra, hét év külföldön élés után. Így, miután lefutottuk a tiszteletköröket a rokonoknál, az első, akit felkerestünk, az Misi volt.
Kiderült, hogy a biciklis boltja azóta egy impozáns biciklibolt- és műhellyé alakult át, ahol városi és terepbicikliket is árul minden minőségben. Az első, ami kívülről feltűnt, azok a műhely tetején lévő napkollektorok voltak.
Azt hiszem nem kell bizonygatnom, mennyire örültünk a viszontlátásnak, olyan volt, mintha tegnap váltunk volna el. Beszélgettünk a régi időkről, emberekről és az egyetemi évekről, majd néhány óra után rákérdeztem nála a napkollektorokra. És persze arra, honnan jött az ötlet és hogyan vágott bele.
Elmesélte nekünk, hogy az évek múltával egyre több változást vezetett be az életébe, melyekkel csökkentheti az ökológiai lábnyomát. A napkollektorokat egy olyan cégen keresztül intézte el, akik nemcsak felszerelik, de a napelem rendszer támogatás is fő profiljuk, mely elérhető az oldalukon.
Minél többet mesélt róla, annál nagyobb kedvet kaptunk mi is az egészhez. Bevallom eddig azért nem vágtunk bele, mert azt sem tudtuk, hogyan kezdjük el. Misi elmagyarázta nekünk, hogy ezek a fotovoltaikus rendszerek a napsütéses órákban megállás nélkül termelik az áramot, a felesleges energiát pedig egy hálózatra táplálják fel. Így az energia visszajut a szolgáltatóhoz, aki fizet érte. Mikor pedig nekünk van szükségünk energiára, kapunk a szolgáltatótól. Így egy körforgás révén mindig energiához jutunk, ráadásul mi magunk is kereskedővé válunk. Ezáltal jön ki ideális esetben a végeredmény minden hónapban nullára.
Természetesen lehetőség van szigetüzemű rendszerek telepítésére is. Ezekkel rögtön függetlenedünk a szolgáltatóktól, viszont kiszolgáltatottabbá válunk. A felesleges energia ilyenkor egy akkumulátorra töltődik rá, ugyanakkor ez bizonyos esetekben kevés lehet (például ha valamiért váratlanul sok energiát kell felhasználnunk). A napenenergiát az inverter alakítja át nekünk árammá. Ennek a méretét is előre át kell gondolnunk, természetesen annak fényében, hogy mennyi energiát használunk fel.
Ezen szolgáltatások megrendeléséhez számos napelem rendszer támogatás áll rendelkezésünkre. Mivel Misi vállalkozó, ő meg tudta pályázni a vállalatoknak kialakított pályázatot, mely egy hitel+támogatás alapú kombináció. Ennek segítségével Misi egy 1,5-től 50 millió forintig terjedő vissza nem térítendő támogatást tudott igényelni, melyhez további 0% kamattal rendelkező hitelt kapott. Ami a legjobb volt, hogy a pénzt nemcsak napkollektorokra, hanem hőszivattyúk telepítésére és nyílászárók cseréjére is fel tudta használni.
Személy szerint nekünk a magánembereknek is megpályázható 500 ezertől 10 millió forintig terjedő 0%-os hitelt ajánlotta. Ez azért is jó, mert 20 év a visszafizetési idő, a napkollektorok pedig általában kevesebb, mint fele annyi idő alatt visszahozzák az árukat. Ezen kívül az épp lejáró lakástakarék számlánk végösszegét is felhasználhatjuk erre.
Ez a két napelem rendszer támogatás valóban megkönnyítette a helyzetünket. Mikor hazaértünk, Misi beszámolójától feldobódva mi is elkezdtük átböngészni az oldalt és számbavenni a lehetőségeinket. Végül úgy döntöttünk, hogy belevágunk.
Nemsokkal később fel is vettük a kapcsolatot az oldal üzemeltetőivel, akik segítőkészen elmagyaráztak minden fontos tudnivalót. Ezenkívül meg kellett néznünk, hogy mennyi áramot fogyasztunk egy hónapban, hiszen ennek megfelelően szerelik fel a napkollektorokat is.
Amikor kijöttek az embereik egy előzetes terepszemlét tartani, megállapították, hogy a tetőnk alkalmas a napkollektorok felszerelésére. Ilyenkor számít például a dőlésszög és az esetleges árnyékolási tényezők. Ezután kezdődöt csak a munka izgalmas része, miután megbeszéltük az árat – kiderült, megkapjuk a hitelt is. Ehhez szükség volt ahhoz, hogy az összeg 10%-val már eleve rendelkezzünk, erre a célra pedig a félretett pénzünket használtuk fel.
Ami a napkollektorokat illeti, nemrég szerelték fel őket és máris kezdünk hozzászokni. Be kell valalnom nagyon jó érzéssel tölt el, hogy meg tudtuk lépni ezt a fontos lépést. Persze Misi is nagyon büszke ránk, amint elkészült, át is jött megnézni. Ha ő nincs, nem értesülünk a különféle napelem rendszer támogatásokról és akkor a mi kollektoraink sem készülhettek volna el.
Így már bátran mondhatjuk azt, hogy egy élhetőbb jövő reményében mi már váltottunk, és egy tudatosabb, költséghatékonyabb formáját választottuk a mindennapi életnek.