Nem olyan rég édesanyáméknál jártunk a párommal, kipróbáltuk az új bringáinkat és egy új kifejezést tanultunk. A szüleim éppen eladni készülnek a házukat és egy kisebbe szeretnének költözni, hisz mind az öt testvérem kirepült már és nagy a családi ház, kong az ürességtől. Nem kell nagyon megijedni, nem költöznek messze, csak az utca végére, egy kisebb lakásba.
Na és az új szó pedig az energetikai tanúsítvány. Ezt a szót szégyenszemre még egyszer sem hallottam, pedig már egy elég elterjedt kifejezés az ingatlan bizniszben.
Tudtátok, hogy 2009. január elsejétől az új építésű házakat így lehet csak adni-venni? Sőt 2012-től kötelező minden épületnek átesni a procedúrán, ami során a tanúsítványt megkapja. Ez a tanúsítvány olyan információkról állít tanúbizonyságot például, hogy mennyi anyagi ráfordítás szükséges a megvásárolt ingatlanra.
Az energetikai tanúsítvány ára változó, nem egységesen meghatározott országszerte. Más díjakat számolnak fel Budapesten és más díjakat például vidéken. A szüleink által megkeresett cégnél az energetikai tanúsítvány ára Budapesten 13.990 forintnál kezdődik míg vidéken 16.990 forintnál. Bár nem csak a helyszín befolyásolja az árakat, hanem az ingatlan típusa is. Egy családi ház felmérése többe kerül, mint egy lakásé. Természetesen a ház vagy lakás nagysága (négyzetméterben) is befolyásolja az árakat.
Ha az energetikai tanúsítvány árakról szeretnétek több információt szerezni akkor ezen az oldalon nyugodtan böngészhettek. Itt fel van tüntetve az is, hogy pontosan milyen szolgáltatások tartoznak bele a kifizetett árba, akár Budapesten szeretnétek igénybe venni, akár vidéken.
A szüleim már aznap megkapták az elektronikus formában kért tanúsítványt, így már ez sem tartotta vissza őket a ház eladásától.